festő
Budapest, 1935 -
1957-1963: Magyar Képzőművészeti Főiskola, Pap Gyula és Hincz Gyula voltak a mesterei. 1972: a Művészeti Tanács Kiállítási díja a Bishop’s Stortford-i kiállításért; 1994: a Magyar Köztársasági Érdemérem Kiskeresztje. 1970-ben Londonba költözött. Megszervezte a Group Five nevű művészeti csoportot. 1973-ban Bécsbe települt át, magánrajziskolát nyitott. 1982-ben hazatért. 1987-ben megalapította az Óbudai festőiskolát. 1964-től szerepelnek alkotásai kiállításokon. Pályája elejétől egyaránt jellemzi az oldottabb festésmód és a naturálisan precíz ecsetkezelés, a színes és a sötétbarnás, többnyire tónusosan festett képek sorozata. Az 1960-as évek elején a pop-art hatását is tükröző, különböző motívumok (szövegrészletek, tárgyak) montázsszerűen egymás mellé helyezett halmazával zsúfolt szürreális-naturalista képeket alkotott. Később eltűnik képeinek zsúfoltsága, a kompozíció középpontjába egy-egy alakot emel. A többnyire sötétbarnás, tónusos portrékon részleteket, arcot, kezet fest meg plasztikusan, a test, a háttér foltszerű. Az 1980-as években gyűrt textileket, ruhadarabokat applikál képeibe. Festészetének fő vonala az 1960-as évektől folyamatosan alkotott dzsesszképek sorozata. A zenészekről készült szuggesztív portrékon a gyakran erős színekkel, foltszerűen vagy erőteljes gesztusokkal festett háttérből emelkednek ki az alakok. ~ dzsesszkoncertek alatt a zene inspirációjára élénk színekkel absztrakt gesztusképeket is alkot. 1989-es amerikai útja után stílusa oldottabbá válik, nagyméretű képeket fest. Fotózással is foglalkozik. Fotóit felhasználja képeihez, vegyszerrel alakítja, festi. Az így született képeket gyémántográfiának nevezi. Díszletet is tervezett (Beckett: Godot-ra várva, 1994).
Művei megtalálhatóak magyarországi és külföldi közgyűjteményekben, többek között :
Magyar Nemzeti Galéria, Petőfi Irodalmi Múzeum, Savaria Múzeum, Sárospataki Könyvtár, István Király Múzeum, Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjtemény, Bécs-Városi Gyűjtemény, Wels-Városi Múzeum, London-Holborn Library, Köln-Baukunst Galerie, Aachen-Ludwig Gyűjtemény
Számos könyv-és hanglemezboritót, naptárat tervezett.
A Budapester Rundschau, a Tükör, az Új Tükör, a londoni Woman’s Realm, és a Premier című újságok, folyóiratok és magazinok részére rendszeresen készített és készít illusztrációkat.
Egyéni kiállításai
1965 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest [Szalay Zoltánnal] (kat.)
1967 • Mednyánszky Terem, Budapest (kat.)
1968 • Eötvös Klub, Budapest • Budafoki Művelődési Ház, Budapest [Zeisel Magdával]
1969 • Nemzetközi Jazz Fesztivál, Nagykőrös
1970 • Képcsarnok, Győr
1971 • Zydler Gallery, London
1972
• Bristol Arts Centre • RIBA Divertissiment, London • Woodstock
Gallery, London • Triad Arts Centre, Bishop?s Stortford (GB)
1973 • Amerikahaus, Bécs
1974 • Camden Arts Centre, London • Holborn Library, London • Galerie in der Blutgasse, Bécs • Galerie Wolfrum, Bécs
1977 • Galerie Romanum, Bécs • Erste Österreichische Sparkasse, Bécs
1978 • Stadtmuseum, Wels (A) • Galerie Romanum, Bécs
1980 • Uitz Terem [Kárpáti Évával], Dunaújváros • Művelődési Ház [Kárpáti Évával], Nagymaros • Fészek Klub, Budapest
1981 • József Attila Színház
1982 • Csontváry Terem, Pécs
1983 • Dési Huber Terem, Veszprém • Liszt Ferenc Kulturális Központ, Ózd • Bástya Galéria, Budapest
1984 • Csók Galéria, Budapest [Kárpáti Évával] (kat.) • Szilády Galéria, Kiskunhalas
1985 • Műcsarnok, Budapest • Hincz-gyűjtemény, Vác
1986 • Collegium Hungaricum, Bécs • Mednyánszky Terem, Budapest
1987 • Mészöly Terem, Székesfehérvár
1988 • Csontváry Terem, Pécs
1989 • Vár Galéria, Simontornya
1991 • Vasarely Múzeum, Budapest (kat.)
1992 • Improvizáció, Szt. Kristóf Jazz Galéria, Budapest • Dzsesszimprovizáció, Mithras Galéria, Aquincum Hotel, Budapest
1993 • Galéria, Tamási [Urbán Györggyel] • Újpesti Galéria, Budapest
1994 • Improvizáció és pop-nosztalgia, MHB IMMO Art Galéria, Budapest • Ferihegyi repülőtér, Budapest
1996 • Palotaszálló, Lillafüred
1997 • B mint Blues, Suzuki Ház Galéria, Budapest
1998 • Kempinski Galéria, Budapest
1994, 2005 Körmendi Galéria, Budapest
Csoportos kiállításai
1964 • Stúdió kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest
1965 • III. Nemzetközi kiállítás, Europahaus, Bécs • Trompe l?oel, Galerie Peithner-Lichtenfelds, Bécs
1965 • 10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest
1967 • Jazztől inspirált festők és szobrászok bemutatója, Fiatal Művészek Klubja, Budapest
1968 • Stúdió ?58-68, Műcsarnok, Budapest
1969
• Szürenon, Kassák Művelődési Ház, Budapest • Progresszív törekvésű
festők és szobrászok kiállítása, József Attila Művelődési Ház, Budapest
1970 • Magyar művészek kiállítása, Galerie Baukunst, Köln
1972 • Group Five, RIBA Divertissiment, London
1975 • Angewandte Kunst, Österreichisches Museum, Bécs
1979 • Szürenon 1969-1979, Kassák Művelődési Ház, Budapest
1982 • Országos Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • I. Országos Rajzbiennálé, Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján
1983 • A kibontakozás évei 1960 körül, Csók Képtár, Székesfehérvár
1983 • Országos Táblakép Biennálé, Móra Ferenc Múzeum, Szeged
1984 • Országos Képzőművészeti kiállítás ?84. A huszadik század magyar képzőművészete, Műcsarnok, Budapest
1985 • 40 alkotó év, Műcsarnok, Budapest • Kompozíciók. Modern magyar festészet, SFB, Berlin
1988
• Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége,
Műcsarnok, Budapest • Feltámasztott mimézis, Görög templom, Vác
1989
• Téli Tárlat ?89, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége,
Műcsarnok, Budapest • Kortárs magyar művészet, Neue Galerie, Aachen
1991 • Hatvanas évek. Új törekvések a magyar képzőművészetben, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
1992 • Hessen Tartományi Parlament wiesbadeni épülete
1992 • Art Hamburg Internationale Kunstmesse
1994 • Budapest Art Expo
1997 • Magyar Szalon ?97, Műcsarnok, Budapest.
1999 • Csíki Székely Múzeum (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása
2001 • Kortárs Magyar Művészet a Körmendi-Csák Gyűjteményben, Tallin
2006 • Kassa, Vychodoslovenska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
2006 • Pilsen, Zapadoceska Galéria (Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása)
Művei gyűjteményekben
Körmendi-Csák Gyűjtemény, Budapest
Herman Ottó Múzeum, Miskolc
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Ludwig Múzeum, Aachen (D)
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Nógrádi Múzeum, Salgótarján
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
Sárospataki Képtár
Szombathelyi Képtár, Szombathely
Városi Múzeum, Wels (A).
Irodalom
VÉGVÁRI L.: (kat. bev., Fiatal Művészek Klubja, Budapest, 1965)
FRANK J.: Gyémánt László, Élet és Irodalom, 1965. március 13.
SZABÓ GY.: Ötletek, tanulságok, Élet és Irodalom, 1967. április 22.
VÉGVÁRI L.: (kat., bev. tan., Mednyánszky Terem, Budapest, 1967)
VÉGVÁRI L.: Gyémánt László kiállítása, Művészet, 1967/7.
FRANK J.: Gyémánt Lászlónál, Élet és Irodalom, 1968. szeptember, 7.
TÖLGYESI J.: Kiállítási krónika, Művészet, 1968/6.
VÉGVÁRI L.: Nem megy simán e honban, Műgyűjtő, 1969/1.
P. SZABÓ E.: Gyémánt László, Művészet, 1982/4.
P. SZABÓ E.: Ellentmondások - feloldás nélkül?, Művészet, 1982/10.
BERECZKY L.: (kat., bev. tan., Csók Galéria, Budapest, 1984)
VADAS J.: Alternatívák, Élet és Irodalom, 1985. szeptember 13.
FRANK J.: Lírai hiperrealizmus. Gyémánt László kiállítása a Műcsarnokban, Művészet, 1986/1.
MENYHÁRT L.: Az elgurult üveggolyó nyomában. Beszélgetés Gyémánt Lászlóval, Művészet, 1986/1.
EGRI M.-FRANK J.: (kat., bev. tan., Vasarely Múzeum, 1991)
KÖRNER É.: A zene hipnózisa. Gyémánt László kiállítása, Új Művészet, 1994/1.
SZABÓ GY.- Gyémánt László: Dialóg és monológ, Budapest, 1995
KÁRPÁTI T.: Sztálin bajszától a gyémántográfiáig, Átrium, 1996/4.
WAGNER J.: A sokarcú portré, Galéria, 1999. május